Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tények a világból

2011.02.09

Hátborzongató tények a világból

Kínából negyvennégymillió nő hiányzik

A kínai állami hírügynökség 2002 októberében arról tudósított, hogy a legutóbbi országos népszámlálás valami igen aggasztót mutat a világ legnépesebb nemzetének nemi megoszlását illetően. 2000-ben minden száz leány újszülöttre 116,8 fiú jutott Kínában. Az előző két népszámlálás eredményeivel összehasonlítva pedig kitűnt, hogy a helyzet egyre rosszabbodik. Ha a különbség tovább nő, írta a Shanghai Star, akkor Kínában mintegy ötvenmillió férfi hiába keres magának megfelelő feleséget. A hiány gondot okozhat a családalapítás mellett a gazdaságban és a szociális ellátásban is. Egy szakértő egyenesen azt jósolta, a menyasszonyra áhítozó férfiak kétségbeesésükben nőrablásra fognak vetemedni.

Ez a megbillent egyensúly hátborzongató következménye a fiúgyermekek előnyben részesítésének, ami Kínában, Indiában, Dél- és Kelet-Ázsia más részein igencsak elterjedt. A lánygyermektől ódzkodó szülők ultrahangos vizsgálattal igyekeznek tisztázni a születendő gyermek nemét, és amennyiben a magzat lánynak bizonyul, akkor abortuszt kérnek. Sok megszületett kislányt néhány napos vagy hetes korában megölnek, a szülők kicselezik a rendőrséget és az egészségügyi szakembereket, úgy állítják be a dolgot, mintha a baba természetes okból halálozott volna el. …

Indiában, mivel a halottkémi technikák fejlődnek, a szülők borzalmas eszközökhöz folyamodnak, hogy végezzenek kislányaikkal. Radha Venkateszár a Hindu című hírlapban számolt be bizonyos eljárásokról, amelyekről Tamil Nadu állam szálemi körzetében élő anyák beszéltek neki. „Ilyen »újszerű« módszer például az, hogy csípős, fűszeres tyúkhúslevest etetnek a kisbabákkal. »Néhány óráig rángatóznak és sírnak a fájdalomtól, aztán meghalnak« [mesélte az egyik asszony]. Amikor társadalmi szervezetek aktivistái neszét veszik a csecsemőgyilkosságoknak, a falusiak rögtön azzal védekeznek, hogy »a gyereknek felfúvódott a hasa, muszáj volt húslevest adni neki«. …

Családfenntartó szerepük mellett a fiúk viszik tovább a család nevét, ők öröklik az ősök földjét, és egyes vallásokban egyedül ők végezhetnek el bizonyos fordulópont-szertartásokat a szüleik érdekében. A nőkre tehát nagy nyomás nehezedik, hogy fiúkat szüljenek. A nő értéke és a közösségben szerzett rangja növekszik, ha fiúkat szül, csökken azonban, ha lányokat hoz a világra.

 

 

A fejlett országok lakói évente hat-hét kilogramm élelmiszer-adalékot fogyasztanak el

Az élelmiszeripar 2000-ben körülbelül húszmilliárd dollárt költött arra, hogy ennivalónkat kívánatosabb külleművé, kellemesebb ízűvé és tovább eltarthatóvá tegye. Nem kis üzlet ez, amelyet a fejlett országok azon modern igénye hajt, hogy rengeteg embert olcsón – de nem utolsósorban jövedelmezően etessen. Az élelmiszeradalék-ipar konokul ismételgeti, hogy ezek a vegyi anyagok megkönnyítik az életünket. A jóvoltukból tovább friss marad az élelmünk, és egyáltalán, lehetővé vált a készételek előállítása.

A szakemberek azt hangoztatják, hogy élelmiszer-adalékok nélkül sokkal több időt vesztegetnénk a konyhában. Több időnket kötné le a bevásárlás is, mivel az élelmiszerek csak néhány napig állnának el, utána megromlanának. Arról pedig nem is álmodhatnánk, hogy telített zsírsavaktól mentes margarint, kalóriaszegény ételeket és vitaminnal dúsított élelmiszereket fogyasszunk. …

Manapság az adalékoknak alig egy százaléka működik tartósítóként. Kilencven százalék úgynevezett „kozmetikai” adalék: ízesítő, színezék, emulgeáló, amelytől simábban csúszik a falat, sűrítő, édesítő. Az aktivistákat ezek az adalékok jobban izgatják. Az ilyen adalékok álcázzák a jellegtelen, silány minőségű nyersanyagokat, arról győznek meg bennünket, hogy amit eszünk, az jobb, mint az alkotórészei. …

Mind az élelmiszeradalék-gyártók, mind a nagy-britanniai Élelmiszer-szabványügyi Hivatal és egyéb hatósági szervek nyugodtak afelől, hogy a mesterséges édesítőszerek ártalmatlanok. Társadalmi aktivisták azonban számottevő kételyeket fogalmaznak meg a leginkább használatos termékek némelyikével kapcsolatban. Rákszakértők szkeptikusan nyilatkoztak az egyik édesítőszer, az aceszulfám-K laboratóriumi kipróbálásával kapcsolatban, és szigorúbb vizsgálatokat sürgetnek; egy nyugalmazott amerikai szövetségi helyettes tisztifőorvos szerint egyes jelek arra utalnak, hogy [az aceszulfám-K] esetleg rákkeltő... kellően megtervezett, hosszú távú vizsgálatot kellene végezni mind egereken, mind patkányokon”. A szaharinról kimutatták, hogy rágcsálókban rákot okoz, az aszpartámot pedig olyan ideggyógyászati problémákkal, mint a szédülés vagy a migrén hozható összefüggésbe.


 

Az azonos neműek párkapcsolatát kilenc országban halállal büntetik

A Leszbikusok és Melegek Nemzetközi Szövetsége szerint, amely világméretű, átfogó jogszabályvizsgálatot folytat, a homoszexuális cselekmények jelenleg kilenc országban büntethetőek halállal: Mauritániában, Szudánban, Afganisztánban, Pakisztánban, a Csecsen Köztársaságban, Iránban, Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Jemenben. A kilencből háromról – Afganisztánról, Iránról és Szaúd-Arábiáról – ismeretes, hogy az elmúlt évtizedben kivégzett homoszexuálisokat. Úgy becsülik, hogy Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta több mint négyezer homoszexuálist végeztek ki.

Ezt a melegekkel és leszbikusokkal szembeni barbár bánásmódot a hagyományos iszlám gondolkodásban a saría törvénykezés indokolja. A Korán egyértelműen tiltja az azonos neműek közösülését – az egyik gyakran idézett forrás a 7. szúra 80–81. verse: „És [elküldtük küldöttünk gyanánt] Lótot. [Emlékezzetek arra], amikor azt mondta népének: »Vajon valami olyan gyalázatosságot akartok elkövetni, amit tielőttetek nem követett el senki a teremtmények között? Ti, valóban érzéki vágyaitokban – nők helyett – férfiakkal adjátok össze magatokat! Ti olyan nép vagytok, amely semmibe veszi a határokat!«”

Az iszlám bölcselet iskolái egymástól eltérően ítélik meg, milyen súlyos büntetés jár a homoszexuális cselekményekért – de világos, hogy egyes államok a halálbüntetést tartják megfelelőnek, még ha ritkán alkalmazzák is. Ez a gyakorlat bírálói szerint rosszul tükrözi az iszlám világ toleranciáját. …

Egyes társadalmakban betegségnek tekintik a homoszexualitást, ezért a meleg férfiakat és a leszbikusokat pszichiátriai kezelésre kényszerítik, hogy „kigyógyítsák” őket kórosnak vélt állapotukból. Az Amnesty International arról számolt be, hogy az 1970-es és ’80-as években a dél-afrikai honvédelem tagjait beleegyezésük nélkül „konverziós terápiára” küldték. Férfiak elektrosokkot kaptak, miközben meztelen férfiak képeit mutatták nekik – és megszüntették a sokkolást, amikor meztelen nők képeit mutatták. …


 

Percenként két ember hal meg autóbalesetben

1896. augusztus 17-én a negyvennégy esztendős Bridget Driscoll elsőként esett gépkocsibaleset áldozatául. Driscoll asszony és tizenéves leányai egy táncbemutató megtekintésére látogattak Londonba. A Kristálypalotához tartozó egyik sétányon az asszonyt elütötte egy autó, amely próbaútra fuvarozta az érdeklődőket. A jármű hat kilométer per órás sebességgel haladt, amikor elgázolta Mrs. Driscollt, és az ütközés végzetesnek bizonyult. A baleseti halált megállapító jelentésében a halottkém leszögezte, hogy „ilyesminek soha többé nem szabad előfordulnia”.

Mégis előfordul. Azóta mintegy huszonötmillióan lelték halálukat közúti baleset következtében. Ha a jelenlegi ütem folytatódik, becslések szerint évente újabb 1,17 millióan veszítik életüket – minden egyes nap minden percében ketten –, és további tízmillió ember rokkan meg vagy szenved egyéb sérülést. Olyan nagyságrendű probléma ez, amely sokakat elgondolkoztatott, vajon a gépkocsi feltalálói sejtették-e, mit szabadítanak a világra.

A huszadik században a közúti szerencsétlenség járványossá vált a nyugati világban. 1930-ban egymilliónál alig több autót használtak Nagy-Britanniában, és hétezer-háromszázan haltak meg az utakon – bő kétszer annyian, mint 1999-ben, amikor már huszonhétmillió autó közlekedett. John F. Kennedy elnök 1960-ban kijelentette, a közlekedési baleset „a nemzet egyik legnagyobb, sőt talán a legnagyobb közegészségügyi problémája”. Addigra évente csaknem negyvenezer emberéletet oltott ki a gépkocsiforgalom az Egyesült Államokban; napjainkra ez a szám nemigen változott, noha három és félszer annyi a jármű.

A közúti balesetek jelenleg leginkább a világ szegényeit érintik. A statisztikai adatok komor képet festenek. A közúti balesetek hetven százaléka évről évre a fejlődő országokban következik be. A halálos áldozatok hetvenöt százaléka gyalogos. A fejlődő országokban közúti balesetben megsérült vagy elhunyt személyek többsége nem gépkocsi utasa, hanem vagy járművön ül.

A probléma ráadásul egyre súlyosbodik. A Harvard Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya előrejelezte, hogy 2020-ra világszerte a közúti balesetek válnak a halálozások vagy maradandó sérülések harmadik leggyakoribb okává.


 

A világ lakosságának egyharmada háborúban áll 

Miközben az Egyesült Államok és szövetségesei azt fontolgatták, bölcs dolog-e hadba lépni Irak ellen, a világ lakosságának több mint egyharmada már valamilyen konfliktusban állt. 2002-ben világszerte harminc ország volt részese harminchét különböző fegyveres konfliktusnak – azaz összesen 2,29 milliárd ember.

Némelyik, például az izraeli–palesztin ellentét hosszú távú vita, amely továbbra sem mutatja a megoldódás valódi jeleit. Vannak továbbá régóta fennálló nézeteltérések, amelyek véres erőszakba torkollanak, mint például a hinduk és a muzulmánok szembenállása az indiai Gudzsarát államban. De mindegyikért súlyos árat fizet az összes résztvevő – nemcsak a kormányok, nemcsak a harcoló alakulatok, hanem a hadszíntéren élő egész nép.

A világon zajló háborúkat évente jegyzékbe foglaló Ploughshares projekt meghatározása szerint a „fegyveres konfliktus” olyan politikai konfliktus, amelyben legalább egy állam fegyveres erői vesznek részt, vagy egy állam egésze vagy egy része fölötti ellenőrzésre törekvő egy vagy több felfegyverzett csoport fegyveres harca.

A Ploughshares listájára azok a konfliktusok kerülnek föl, amelyek során a harcokban ezernél többen veszítik életüket. 2002-ben mind a harminchét konfliktus polgárháború volt. …

A háború nem állami monopólium többé. A harcoló felek egyre inkább lázadók, félkatonai szervezetek, laza csoportosulások, amelyek nem sok megkülönböztető jegy alapján jöttek létre. Nehéz pontosan azonosítani, ki az ellenség, még nehezebb harcolni velük – nincs megszállható főváros, nincs lebombázandó hatalmi székhely, és ha valakit megölnek, több tucat újonc áll a helyére. Ezek az ellenségek új módokat keresnek céljaik elérésére: nem hagyományos célpontokra teszik a hangsúlyt, hanem kulturális vagy társadalmi bálványokra csapnak le, hogy ügyükre tereljék a figyelmet. Csatákat nyerni nem fontos. Az számít, ki nyeri meg a propagandaháborút. …

 

 

Évente tíz nyelv hal ki

Körülbelül hatezer élő nyelvet ismerünk a világon – és ezek legalább felét súlyos veszély fenyegeti. A világ minden részén nyelvek enyésznek el. Mi több, egy tudós kijelentette, hogy a nyelveket inkább veszélyezteti a kihalás, mint a madarakat vagy az emlősöket. Steve Sutherland, a Kelet-angliai Egyetem professzora kiszámította, hogy a legutóbbi ötszáz esztendőben a nyelvek 4,5 százaléka halt ki – míg a madaraknak csak 1,3, az emlősöknek pedig 1,9 százaléka.

Mintegy háromszáz nyelvet beszélnek egymilliónál többen. Ezek az egészségesek – a mandarin kínai, az angol és a spanyol a legelterjedtebb. Tíz nagy nyelv a föld népessége csaknem felének az anyanyelve.

A világon létező nyelvek közepes lélekszáma azonban csak hatezer – tehát a világ nyelveinek felét ennyien vagy még kevesebben beszélik.

A nyelvek az emberi önkifejezés egyéb formáihoz hasonlóan jönnek és mennek, több ezerrel történt már ez anélkül, hogy létezésének legcsekélyebb nyoma maradt volna. Csak igen kevés – például a baszk, a görög, a héber, a latin – tartott ki több mint kétezer éven át. Úgy látszik azonban, hogy eltűnésük üteme egyre gyorsabbá válik. Az UNESCO azt állítja, a nyelvek kihalási rátája már eléri az évi tízet.

A világon beszélt nyelvek adatbázisa, az Ethnologue szerint 417 nyelvet olyan kevesen beszélnek, hogy a kihalás előtti utolsó stádiumba ért. Emlékezzünk meg egy mondat erejéig a kameruni luo egyetlen élő beszélőjéről, a klamat utolsónak maradt képviselőjéről Oregonban, és a maroknyi lappról, aki Svédországban és Norvégiában a pitei nyelvet használja…

 

 

Napjainkban huszonhétmillió rabszolga dolgozik a világon

Az 1926-os rabszolgaügyi egyezmény az egész világon törvényen kívül helyezte a rabszolgaságot. Második cikkelye teljesen világossá tette az álláspontot: valamennyi fél vállalja „a rabszolga-kereskedelem megakadályozását és visszaszorítását... [továbbá] a rabszolgaság minden formájának lehető leghamarabbi fokozatos beszüntetését.” Azután 1956-ban az ENSZ elfogadta a rabszolgaság, rabszolga-kereskedelem, valamint a rabszolgasághoz hasonló intézmények és eljárások eltörléséről szóló kiegészítő megállapodást. Ez minden országot fölszólított, hogy vessen véget az adósrabszolgaságnak, félrabszolgaságnak, a nők házassági célú adásvételének és a gyermekszolgaságnak.

Azt hihetnénk, hogy ez a jogi szabályozás a történelem megannyi szégyene után biztosította a rabszolgaság megszűnését a modern világban. De nem. Napjainkban több a rabszolga a világon, mint a történelem során bármikor. A rabszolgaság ellen küzdő csoportok becslése szerint mintegy huszonhétmillió rabszolga dolgozik az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen, és olyan árukat termel, amelyeket a nyugati világban naponta használunk. …

Az adósrabszolgaság jelenleg a rabszolgaság leggyakoribb formája, világszerte mintegy húszmillió embert érint. Az adósrabszolgákat gyakran kényszerrel vagy megtévesztéssel bírják rá, hogy kölcsönt vegyenek föl. Egyetlen kölcsönfedezetük a saját munkaerejük, így a tartozás törlesztése fejében dolgozni kénytelenek. A visszafizetés feltételei annyira szigorúak és a munkájukat annyira alacsonyra értékelik, hogy talán sosem tudják megadni a kölcsönt. Az adósság az utódokra is átszállhat, ez leendő gyermekeit is szolgaéletre kárhoztatja. …

A rabszolgaság egy másik formája a kényszermunka: embereket kényelmes, jól fizetett munka ígéretével nagyvárosokba vagy külföldre csalnak, és mire észbe kapnak, rabszolgákká válnak. Az emberkereskedelemnek ez a változata jól menő, jövedelmező üzlet bűnözőbandák számára, amelyek rendszeresen szállítanak embereket nyugati országokba.

 

 

Amerikában óránként két és fél millió műanyag palackot dobnak el.         

Ennyi pillepalack egymás mellé rakva háromhetente elérne egészen a Holdig

Amerika évente annyi műanyag csomagolófóliát gyárt, amennyivel bebugyolálhatnák egész Texast. Karácsonykor további ötmillió tonna szemét keletkezik – ebből négymillió csomagolópapír és bolti papírzacskó (tehát vélhetőleg egymillió tonna a nem kívánt ajándék). Az irodák évente annyi papírt használnak föl, hogy négy méter magas falat építhetnének belőle Los Angelestől New Yorkig. Az amerikaiak háromhavonta annyi alumíniumdobozt pottyantanak szemétbe, hogy abból az ország teljes kereskedelmi légiflottáját újjáépíthetnék.

A probléma a fejlett világban a legégetőbb, de a fejlődő világ gyorsan fölzárkózik. Kína évente több mint negyvenötmilliárd pár egyszer használatos evőpálcikát gyárt és dob a szemétbe, ehhez huszonötmillió fát vágnak ki.

Banglades fővárosában, Dhakában naponta több mint tízmillió műanyag zacskót dobnak el, ez eldugítja a város csatornáit. Árvíz idején a nejlonszatyrok csak növelik a bajt.

A szemét károsítja a környezetet. Súlyos egészségügyi gondokat okozhat – szakemberek azt mondják, Nagy-Britannia patkányállománya 1998-tól 2001-ig huszonkilenc százalékkal szaporodott, és már eléri a döbbenetes hatvanmilliós létszámot. Egyes tanulmányok összefüggést mutatnak a hulladékégető vagy -lerakó közelében lévő lakóhelyek és a nagyobb gyakorisággal előforduló daganatos megbetegedések között. Környezetvédő csoportok arra figyelmeztetnek, komoly veszély fenyeget, hogy belefulladunk a saját szemetünkbe.

 

 

Az átlagos brit városlakó naponta akár háromszázszor is kamera elé kerül

Miközben az ember napi ügyeit intézi egy brit nagy- vagy kisvárosban, állandóan szemmel tartják. Csaknem hárommillió zárt láncú televíziós kamera (CCTV) figyeli az Egyesült Királyságot, továbbítja a látnivalókat villódzó képernyőkre. A brit nép a világ CCTV-kameráinak tíz százalékával a legalaposabban megfigyelt náció a földtekén.

Kutatók becslése szerint egy londoni polgár számíthat arra, hogy egyetlen napon több mint harminc különböző CCTV-rendszer háromszáznál is több kamerája kapja lencsevégre. Kamerák ezrei irányulnak a földalatti vasút vonalaira, becslések szerint csak a Waterloo állomáson kétszázötven működik. A videomegfigyelő szakma sok millió fontot érő üzletággá fejlődött.

A Privacy International egyike az egyre növekvő számú csoportoknak, amelyeket aggaszt a Nagy-Britanniában mindjobban terjedő megfigyelés. A szervezet jelezte, hogy a CCTV határai mindjobban kibővülnek. Ami a terrorista merényletektől és vagyon elleni bűncselekményektől elriasztó stratégiának indult, mára antiszociális viselkedést – például falfirkálást, szemetelést, közterületen vizelést és forgalomakadályozást – nyomon követő rendszerré szélesedett. A belügyminisztérium azt állítja, a CCTV megoldást kínál olyan gondokra, mint a vandalizmus, a kábítószer-fogyasztás, a nyilvános részegeskedés, faji és szexuális erőszak vagy rendbontás.

A megfigyelősdi akkor sem ér véget, amikor becsukjuk magunk mögött lakásunk ajtaját. Egy alapszintű CCTV-készlet körülbelül száz fontba kerül, és egy vezeték nélküli kamera fölszerelése gyerekjáték. A munkája miatt elfoglalt szülő legújabb kelléke a „dadakamera” – egy plüssállat vagy dísztárgy mögé rejtett CCTV-kamera, amely felügyeli a fizetett pótmamát. …

 Kép

 

Továbi érdekesség a könyv alapján:

Több ember ismeri fel a McDonald’s logóját, mint Krisztus keresztjét