Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Európai Unió kapta a 2012. évi Nobel-békedíjat

2012.12.04

Az Európai Unió kapta a 2012. évi Nobel-békedíjat

Az EU kapta a 2012. évi díjat a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok európai előmozdításáért.

A norvég Nobel-bizottság október 12-i nyilatkozatában azzal indokolta döntését, hogy az EU stabilizáló szerepének köszönhetően Európa nagy része a háború kontinenséből a béke kontinensévé változott.

A bizottság szerint az EU legfontosabb eredménye az, hogy „sikeresen küzdött a békéért, a megbékélésért, a demokráciáért és az emberi jogokért.”

Az EU tevékenysége a „nemzetek közötti barátságot” jelképezi és azon „békekongresszus” egy formáját testesíti meg, amelyet Alfred Nobel 1895-ös hagyatékában a díj feltételének meghatározásaként említett.

1901 óta az Európai Unió a huszonegyedik olyan nemzetközi szervezet, amely békedíjat kapott.

Béketeremtő szerep

Az EU vezetői – az Európai Tanács, a Bizottság és az Európai Parlament elnöke – örömmel üdvözölték a kitüntetést.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szerint a díjazók elismerték, hogy az EU a „valaha létrehozott legfontosabb béketeremtő szerv. Tagállamaink polgárai büszkék lehetnek arra, hogy európaiak.”

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso elmondta, hogy a díj „igen fontos üzenetet közvetít Európának: azt, hogy az EU olyan kiemelkedő érték, amit az európaiak és az egész világ érdekében meg kell becsülnünk.”

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy a díj minden európainak szól, és annak elismerését jelenti, hogy „az EU békés úton egyesítette újra a kontinenst és ősellenségeket terelt egy táborba.”

A díjátadó ünnepség

A díjátadó ceremóniára december 10-én Oslóban került sor. A többi díjazotthoz hasonlóan az EU képviselői is a norvég Nobel-bizottság elnökétől vehették át a kitüntetést. Az Uniót az ünnepségen az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament elnöke képviselte. A Nobel-békedíj átvételekor a hagyományos köszönőbeszédet Van Rompuy és Barroso elnök tartotta. Az ifjúságot az EU által szervezett internetes pályázat (lásd lent) győztesei képviselték. A fiatal európaiak az EU-delegációval együtt vették át a díjat Oslóban.

A díjjal járó pénzjutalom

Az EU a díjjal járó pénzösszeggel (930 ezer euró) olyan projekteket fog támogatni, amelyek a háború és a konfliktusok áldozatául esett gyerekek megsegítésével foglalkoznak.